Talentum Muhely
Kezdőlap arrow Eredmények arrow Jelentkezés a Czuczor Gergely Nyelvművelő Versenyre
Jelentkezés a Czuczor Gergely Nyelvművelő Versenyre PDF Nyomtatás E-mail
Tisztelt Igazgató Asszony / Úr!
Kedves Magyaros munkaközösség–vezető Kolléga!

Kilenc évvel ezelőtt hagyományt teremtő céllal hiányt pótló versenyt indított el
az Anyanyelvápolók Szövetsége győri csoportjának vezetősége Győr-Moson-Sopron megyében.

Mivel országosan és a megyében is – szerencsére - nagyon sokféle magyar versenyt szerveznek, célunk egy olyan megmérettetés volt, mely még eddig nem volt a magyar versenyek palettáján. (Illetve a szolnoki Verseghy nyelvművelő verseny hasonlított ehhez, mely évekkel ezelőtt anyagi forrás hiányában megszűnt.)

Fő célunk a magyar nyelv humorának, játékosságának, gazdagságának megláttatása, gyakorlása.

A feladatok nem tananyagot ölelnek fel egyik évfolyamon sem, hanem a ma oly kiemelt és fontos kompetencia alapú oktatásra épül.
A feladatok kicsit hasonlítanak a központi felvételikhez (4. 6. 8. osztályos).
Kiemelt fontosságú a gyermekek nyelvi intelligenciájának fejlesztése, a közmondások, szólások minél sokrétűbb felismerése.

A versenyt minden évben két kategóriában hirdetjük meg:
5-6. osztályosoknak és 7-8. osztályosoknak

A verseny három fordulóból áll:
I. Iskolai forduló (minden iskola maga dönti el, szervez-e iskolai fordulót, vagy saját hatáskörében küldi el a középdöntőbe iskolánként és évfolyamonként 2-2 legjobb tanítványát)
Tavaly minden iskola kapott a „Czuczor Gergely Nyelvművelő Verseny” Kiadványból, mely ötletet adhat a felkészítő tanárok számára.

II. Középdöntő
Időpont:    2012. március 28. (szerda)  15 óra
Helyszín: Most már harmadik éve a Kölcsey Ferenc Általános Iskola – Győr

A középdöntő csak írásbeli fordulóból áll. Az elmúlt évek anyaga kiegészítve szövegértéses feladattal is.

III. Döntő
A középdöntőn legtöbb pontszámot elért tanulókat hívjuk a döntőre.
Időpont:     2012. április 21. (szombat)  10 óra
Helyszín:    Szintén a Kölcsey Ferenc Általános Iskola – Győr

Itt már szóbeli és írásbeli feladatok is lesznek.

A verseny fővédnöke: Szilbekné Cseh Györgyi megyei szaktanácsadó

A versenyre jelentkezési határidő:  2012. január 20.

 

A versenyre jelentkező iskoláknak külön igénylés esetén küldünk az előző évek Czuczor – feladatlapjaiból.


Tisztelt Igazgató Asszony / Úr!
Kedves Kollégáim!

Nagyon szeretném, ha az előbbi évekhez hasonlóan most is szép számmal jelentkeznétek versenyünkre!

Győr, 2011. december 15.

Tisztelettel:

           Havasréti Béláné                                                Némethné Foki Andrea
   tehetségpedagógiai koordinátor                                              igazgató
országos tehetségfejlesztő szakértő
         a verseny szervezője

Ide kattintva letölthető a nyomtatható változat!

 
Következő >
© 2012 Talentum Műhely
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.