Talentum Muhely
Tehetségnap Győrben, a Talentum Műhely Tehetségpont szervezésében PDF Nyomtatás E-mail

Március 19-én egész napos rendezvény helyszíne volt Győrött a Városháza díszterme és a Hild József Szakközépiskola. A regionálisnak induló rendezvény országossá nőtte ki magát.

 

Délelőtt dr. Gyarmathy Éva, a MTA Pszichológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa a tehetségről és tanításról, öndifferenciálásról, Kovácsné dr. Nagy Emese Mentor –díjas iskolaigazgató a csoportmunkáról és dr. Polgár László a csillagsakkról tartott érdekes előadást, melyet nagyszámú érdeklődő pedagógus, iskolavezető hallgatott végig.

 

Délután közel 168 diák adott rövid bepillantást a szülőknek és az érdeklődő szakembereknek a szeptember óta végzett munkájukról.

A diákkörökről és a Talentum Műhely munkájáról bővebben a  www.gyorpedpszicho.hu/talentum honlapon olvashatnak az érdeklődők.

 

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a Géniusz Programiroda több jeles személyisége is, akik egyben szakmai segítséget is nyújtottak a győri Tehetségnap megrendezéséhez.

 

 
Következő >
© 2010 Talentum Műhely
Joomla egy nyílt forráskódú rendszer, mely a GNU/GPL Licensz alatt áll.